A kórusról

Szegedi Ökumenikus Gospel Kórus és Zenekar 2010 őszén alakult a Szegedi Baptista Gyülekezetben Baloghné Kovács Magdolna és Marton Róbert karnagyok kezdeményezésére, amelyhez szinte azonnal csatlakoztak keresztyén, énekelni szerető fiatalok. Az elmúlt nyolc évben baptista, római katolikus, református, metodista, szabadkeresztyén, testvérgyülekezeti hátterű, hit gyülekezetbe járó énekesek énekeltek és énekelnek a kórusban, ezért is lett ökumenikus a kórus elnevezése. Tagjai többségében középiskolások, egyetemisták és fiatal dolgozók. A szólisták a kórus énekesei, akik közül már többen elköltöztek Szegedről, de jelenleg is nagy szeretettel támogatják a kórust.

A zenekar tagjai eleinte a Szegedi Baptista Gyülekezet dicsőítő csoportjából kerültek ki, de egy-egy nagyobb koncerten a város zenei intézményeinek művészeivel (Király-König Péter Zenei AMI, Szegedi Egyetem Zeneművészeti Kar, Szegedi Szimfonikus Zenekar) bővül a csapat. Az utóbbi néhány évben csatlakoztak más városokban élő, zenész barátaink is a csoporthoz.

Karnagy, művészeti vezető: Baloghné Kovács Magdolna

A Szegedi Baptista Gyülekezet ad otthont kórusunknak.

Cd rendelés

A CD-t a cdrendeles.szog@gmail.com címen lehet megrendelni.
Ára: 2500 Ft/db + postaköltség (utánvéttel).

ELÉRHETŐ ONLINE VÁLTOZATBAN IS:

Videók

TÉGED HÍV, SZENT URUNK! #karanténdal
2020.05.14

GOIN’ TO BETLEHEM #karanténdal
2020.12.21

ÉJJEL NAPPAL/ HA JÖN AZ ÚR #karanténdal
2020.11.14

Blog

Gospel

A Szegedi Ökumenikus Gospel Kórusnak 10 éven keresztül lehettem a tagja. Abban az évben adtam át a szívemet az Úr Jézusn...

  • gospel
  • ifjúság
  • kórus
  • ökumenikus
  • szög
  • zene