Randinapok Szegeden

Nagy érdeklődés mellett kezdődtek meg a Sweet Harmony projekt keretében egynapos randevú képzéseink. Mind Szegeden, mind Nagyváradon nagyon sok jelentkezés érkezett be az általunk elérhetővé tett online jelentkezési lapon, illetve személyesen is sokan érdeklődnek a képzések iránt. Jelenleg májusig tudjuk finanszírozni ezek megvalósítását az Erasmus + Program támogatásából, de keressük a módját, hogy a későbbiekben is lehetővé tegyük a párok számára, hogy ezekkel az alkalmakkal tudják tovább szilárdítani kapcsolatukat.

Az első képzések mind a projekt keretében felkészített képzők, mind a résztvevők számára pozitív élményt jelentettek, és azt tapasztaljuk, hogy nagy igény van az ilyen típusú programok megszervezésére.

Egy alkalommal öt pár jelentkezését tudjuk fogadni. A rendelkezésre álló helyek véges száma miatt kérjük, hogy az érdeklődők minél hamarabb töltsék ki a jelentkezési lapot, amely az alábbi címen érhető el:

https://forms.gle/9CoYRt7jhmZPSUFD7

Amennyiben egy alkalomra betelik a jelentkezők száma, egyeztetünk a jelentkezőkkel, hogy másik időpontra be tudjanak csatlakozni.

A leírásban foglaltak csak a szerző véleményét tükrözik, az Európai Bizottság nem felelős az abban szereplő információk semminemű felhasználásáért.

#erasmusplus #sweetharmony

  • erasmusplus
  • sweetharmony