„Tágas térre vitt ki engem, megmentett, mert gyönyörködik bennem.” (Zsoltárok 18:20)
A szegedi Dugonics András Piarista Gimnázium idén is serény fiatalokkal telt meg 2025. március 14-én, pénteken a déli órákban, hogy a Szegedi Baptista Ifjúság a Szegedi Baptista Gimnázium és Technikum segítőkész diákjaival kiegészülve birtokba vegye és előkészítse a megszokott helyszínt, mely évtizedek óta otthont ad a Szegedi Baptista Ifjúsági Napoknak. A szervezők és szolgálók együttes erővel láttak neki a nagy tornacsarnok és a sokak által kedvelt teaház előkészületeinek. A készülődés hónapokkal hamarabb elkezdődött már, hiszen sokan imádkoztak és böjtöltek az alkalomért és a dicsőítő csapat is sok esti próbán esett át, mire felálhatott élesben a színpadra. Megérte, mert mire készen állt a helyszín, már elkezdtek szállingózni az első résztvevők és elkezdődhetett a várva várt konferencia, ami most a „Fellélegezve” címet viselte.
Az első nap estéjén egy játékkal indult az alkalom, ami felvezette, hogy a Szentlélek nélkül nem jött volna létre a hétvége és hogy bár sok helyről jöttünk, mégis egységben vagyunk. A tanítás előtti dicsőítésben nagyon jó volt látni és egyben hallani azt, hogy a jelenlévők egyenként kérték dalban a Mindenhatót: Áraszd ránk szellemed, nyisd meg felettünk a Mennyet…
Az egész hétvége alatt egy üzenet volt hangsúlyos. Az előadók minannyian ugyanazt mondták el, csak más szavakkal, más kontextusban: Isten szeret minket.
Azonban, ahogy azt Floch Gábor szombat délelőtt megfogalmazta, izgul amiatt, hogy meg fogjuk-e érteni azt, hogy micsoda kincsek vagyunk Isten szemében. Folyamatosan átsiklunk ezen és nem érezzük át igazán a súlyát.
A hétvégén Isten azt akarta, hogy rájöjjünk arra, hogy ez tényleg mekkora hír, hiszen ez határozza meg az Istenről alkotott képüket és a vele való kapcsolatunkat.
Sokszor érezzük magunkat rossz, méltatlan embernek és hogy másnak mindig jobb, mint nekünk. De az a helyzet, hogy emiatt távolodunk el Istentől, csapjuk rá az ajtót, ülünk magányunkban és hajtogatjuk, hogy nincs semmi baj, jól vagyok… Bezárkózunk a celláinkba és a világért sem jönnénk ki onnan, pedig megtehetnénk. Az ajtaja nincs zárva. Az ördög be tud csapni, kísértésbe vihet, de bezárni nem tud, mert Jézus áldozata letörte a zárakat.
Azért voltunk ott azon a hétvégén, hogy ezeket és a hasonló terheket letehessük és felszabadulva fellélegzzünk és az életünkbe beköszöntsön egy új szakasz.
Halász Attila szintén erről beszélt. Elizeus és József életén keresztül szemléltette azt, hogy ne hagyjuk, hogy a múltunk befolyásolja a jelenünket és a jövőnket. Elizeushoz hasonlóan égessük fel a visszatérő bűnöket, sérelmeket és tegyük le Isten elé ezeket.
„Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz ő: megbocsátja bűneinket, és megtisztít minket minden gonoszságtól.” (1 János 1:9)
Neki csak egy apró szikla, ami elválaszt, nekünk hatalmas fal. Engedjük, hogy ledöntse egy mozdulattal, mert nem a félelem és megkötözöttség, hanem a szabadság lelkét adta nekünk. És nem várja el, hogy tökéletesek legyünk és ne hibázzunk. Nem kér mást, csak azt, hogyha hibázunk vállaljuk érte a felelőséget. Isten nem robotokra, hanem igazi imádókra vágyik, akik testben és lélekben imádják őt.
Változzunk meg az értelmünk megújulásával, hogy átlássuk honnan jöttünk és rálássunk arra merre tartunk, hogy visszatalálhassunk a forráshoz, akitől az életünk ered.
Hallhattunk arról is, hogy egy Isten alakú űr van bennünk, amit csak Isten tud betölteni. Benne pedig egy Én (ember) alakú űr van. Az ember keresi az Istent, de az Isten is keresi az embert, mert hiányol. Szeretné, ha beengednénk Őt az életünkbe. Nem csak egy kis részébe, hanem az egészbe, az összes részébe. Gátolja a kapcsolatot, ha vannak olyan ajtók, amiket bezárunk és nem tudunk felszabadulni. A megszentelődés útjára léphetünk, ha beengedjük Istent az életünkbe.
Homo sapiens-ből Homo cristianus-ok leszünk, egyre jobban hasonlítunk Istenre, mivel magunkban hordozzuk őt. Ő alkotott és formált bennünket.
„Ti vagytok a föld sója. Ha pedig a só megízetlenül, mivel lehetne ízét visszaadni? Semmire sem való már, csak arra, hogy kidobják, és eltapossák az emberek. Ti vagytok a világ világossága. Nem rejthető el a hegyen épült város. A lámpást sem azért gyújtják meg, hogy a véka alá, hanem hogy a lámpatartóra tegyék, és akkor világít mindenkinek a házban. Úgy ragyogjon a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat.” (Máté 5:13-16)
Mint összetört lámpák, olyanok vagyunk, melyekben kialszik a fény, de Isten helyre tud állítani, hogy újra megtaláljuk a helyünket.
Lehet, hogy pusztában érezzük magunkat, de Isten azért vitt oda, hogy a szívünkre beszéljen. Eltávolítson kicsit a külvilágból, hogy rá legyünk utalva, mint a zsidó nép a pusztai vándorlás alatt.
„Azért ímé csalogatom őt, és elviszem őt a pusztába, és szívére beszélek.” (Hóseás 2:13 HUNK)
Lipták András vasárnap arról tanított, hogy a mai fiatalokat általában két csoportra lehet osztani a közösségi média, illetve filmek, videók hatására. A többség a közös történetekben akar részt venni, ezzel szemben a kisebbség figyelme az önkifejezésre, egyediségre, önmegvalósításra irányul. Az a baj ezekkel, hogy hiányt keltenek. A közösségben nem valósíthatod meg magad, nem lehetsz egyedi, az egyediségedben pedig magadra maradsz és kilógsz mindenhonnan, mert túl egyedi vagy. Ezek miatt ég ki a 20 évesek korosztálya, mert egyikben sem jó lenni és végül kiábrándulnak és úgy érzik, hogy nincs értelme semminek.
Isten azonban már megírta a történtünket, minden le van írva nála az élet könyvében és mást tervez. Arra kér, hogy ne igazodjunk ehhez a világhoz. Ugyan nem vesz ki minket, de ha figyelünk rá és bízzunk benne megtart minket. Egy olyan élettörténetet kínál, ahol egyenként teszünk a közösségért, mint a gyülekezetben, megvalósítva ezzel egyediségünket, önállóságunkat és egyidejűleg előre mozdítva Isten országát is.
Ki más mutathatná be jobban az Alkotót, mint az alkotás? Minden, amit alkotunk kifejez minket, az érzéseinket, a gondolatainkat. Egy dal, egy vers visszatükröz. Mi is így tükrözzük vissza Istent, hiszen a képmására lettünk teremtve. Azért alkotott, hogy kifejezze a szeretetét, ami benne volt/van/lesz, és azért küldte el a Fiát is, hogy még inkább betakarjon a szeretetével.
Az egész hétvégén azért voltunk ott, mert Isten odacsábított minket, hogy elmondhassa három napon át mennyire szeret, mennyire hiányzunk neki és hogy mennyire szeretne velünk beszélgetni.
Hiszem azt, hogy aki ott volt ezen a hétvégén, annak ott kellett lennie azért, hogy hallja a bátorítást és érezze Isten végtelen szeretetét.
Írta: Kovács Virág
