2025. június 6. és 9. között, 6 éves kihagyás után, a Szegedi Baptista Gyülekezet újból kirándulni indult. A pünkösdi hétvégén ezúttal Románián belül Székelyjó volt az úti cél. A résztvevők közül a családok kocsikkal, az idősebb testvérek és a maroknyi fiatalság közös busszal indult neki a hosszadalmas, kb. 6 órás útnak. Azonban megérte az út minden perce, mert gyönyörű tájak mellett suhantunk el.
Az erdős hegyekkel körülvett szálláson az út fáradalmait ínycsiklandó vacsorával pihenhettük ki. A vacsora svédasztalos formában, szabadon választható fogásokból állt. Minden étkezéskor ízletesebbnél ízletesebb falatokat kóstolhattunk. A reggeliknél pedig erősen kellett gondolkodni, hogy a sok jóból mi is kerüljön a tányérra.
Az első nap vacsora után egy rövid alkalmunk volt, hiszen mindenki nagyon elfáradt addigra. Az este célja az volt, hogy ne csak fizikailag érkezzünk meg és pihenjünk ki, kiszakadva a hétköznapokból, hanem lelkileg is tudjunk megérkezni. Feltöltődjünk a táj szépsége mellett Isten igéjével is. Ennek érdekében lehetőség volt cetlikre letenni a bőröndök mellett cipelt lelki csomagokat is, amelyeket jelképesen megsemmisítettünk. Így – úgy gondolom – egy kisebb megkönnyebbülés lett úrrá mindenkin. Az este és a kirándulás további része kötetlenebbül telhetett. A hétvége témája a gyülekezet épüléséről és feladatairól, a tagok fontosságáról és szerepéről, valamint az ezekben való Isteni vezetésről szólt.
Másnap az Isten ismeretéből fakadó felelősségről hallhattunk, és az öregedés mellett a hitben való növekedés fontosságáról is. Szó esett továbbá a lelki ajándékok megkapásáról, melyek a hitben való fejlődés útján fokozatosan válnak elérhetővé. Ez olyan, mint egy videójáték, ahol bizonyos szinteken lehet feloldani dolgokat. Isten is így tárja elénk az ajándékait, amikor késznek lát minket arra, hogy megossza velünk. Mert már elértünk egy szintet, ahol képesek vagyunk felfogni ezek jelentőségét.
Az alkalom után kis csoportokra oszlottunk. Vegyes korú résztvevők beszélgethettek az elhangzottakról, és építő kritikát fogalmazhattak meg a gyülekezet életéhez kapcsolódva.
Ebéd után a csapat kétfelé oszlott. A túrázók egy vízesést néztek meg. A merészebbek egy hegycsúcsra is felmerészkedtek, ahonnan csodás kilátás tárult eléjük. Akik nem a túrát választották, azok egy kis csoporttal egy közeli faluba látogattak el. Ott egy református templomról hallhattak érdekességeket. Ezután a közeli panzióhoz tartozó múzeumban nézhették meg a régi tányérokkal, gyöngyös ruhákkal és faeszközökkel teli szobákat.
Este a gyülekezet feladatáról volt szó a köztes időszakban – Jézus mennybemenetele és újbóli visszatérése között.
Vasárnap, szokott időben, 10-től úrvacsorás istentiszteletet tartottunk. Este pedig, hogy a gyerekek is jobban érthessék, miről lesz szó, egy filmrészletet tekintettünk meg Mózesről. A jelenet az égő csipkebokorról szólt, ahol Isten szólt hozzá. Kisebb komplikációk adódtak ugyan, de az áramszünet sem szegte kedvünket. Bár lámpa nélkül, de annál családiasabban telt el az utolsó közös áhítat. Az alkalom végeztével a testvérek közösen segítettek elpakolni, vakuikkal világítva.
Az alkalmak felépítésénél cél volt, hogy a gyerekek is bevonódjanak. Ezért mindig egy gyerekdallal indult a dicsőítés, így a kicsik előre mehettek együtt énekelni.
Az alföldi fullasztó meleghez képest kellemesen hűvös volt az idő. Mindenki megtalálhatta a neki megfelelő pihenési lehetőséget: a szaunában, a medencékben, a karámoknál – mert lovak is voltak – vagy a pingpongasztal környékén. Esetleg a nagy, barátságos őrző-védő kutya mellett, aki kedvesen kísért el minket az első napon az alkalom helyszínére. Aranyosan nyúlt el az ebédszünetekben, hogy valaki vakargassa. A gyerekek is nagyon jól érezték magukat. Lovakat simogathattak, nyulakat ölelgethettek. Volt nagy vízicsata is, és az alkalmak alatt gyermekekkel foglalkozó szolgálók tartottak nekik programokat.
Úgy gondolom, hogy a fiataloknak talán kevésbé sikerült kiszakadniuk a hétköznapokból, hiszen vizsgák és számonkérések vártak rájuk, amiket nem lehet elhanyagolni. Mindez azonban nem tántorította el őket, sőt, készségesen segédkeztek a szolgálatokban is.
Az ilyen kirándulások nagyon jó alkalmak lehetnek arra, hogy a kevésbé ismert testvérekkel bővülhessen az ismeretség. A fiatalabb és idősebb korosztály jobban megismerhesse egymást, és a fiatalabb vagy új tagok is be tudjanak kapcsolódni a gyülekezet életébe.
A természet közeli zöld medencében – úgy gondolom – mindenki jól érezhette magát. Egy kicsit ki tudott kapcsolódni, ki tudott szabadulni a hétköznapokból, és magával tudott hozni valamit az alkalomból. Remélem, hogy ha legközelebb is lesz hasonló kirándulás, még többen lehetünk együtt. Mert az ilyen kirándulások összehozzák a tagokat, és így erősödhet a közösség is.
Írta: Kovács Virág
