Hírek

Szegeden is van „új esély”

A Biblia több helyen beszél az elesettek, a szegények és a szükséget szenvedők elfogadásáról és befogadásáról. „Mert éheztem, és ennem adtatok; szomjaztam, és innom adtatok; jövevény voltam, és befogadtatok; meztelen voltam, és felruháztatok; beteg voltam, és meglátogattatok; börtönben voltam, és eljöttetek hozzám.”  (Máté 25:35-36) A Példabeszédek könyve az elesettek megsegítéséről így szól: „Aki irgalmas a […]...

HÁLAADÓ ISTENTISZTELET

Mindenkit szeretettel várunk 2024. október 6-án vasárnap 10 és 17 órakor tartandó hálaadó istentiszteletünkre! Vendég igehirdető délelőtt Pollák Dávid, a Kispesti Baptista Gyülekezet lelkipásztora lesz, akit a gyülekezet tagjai is elkísérnek. Délután a körzeti állomások testvériségével adunk hálát Istenünknek....

Megnyitották a tanévet a Szegedi Baptista Gimnázium és Technikumban

2024. szeptember 2-án 17 órától kezdődött a családias hangulatú tanévnyitó ünnepség a Szegedi Baptista Gimnázium és Technikum udvarán. A diákok diófák árnyas lombja alatt ünneplőben, osztályok szerint felsorakozva, csendben, fegyelmezetten vettek részt az évnyitón. A nemzeti Himnusz eléneklése után Balázs André iskolalelkész és bibliaismeret tanár olvasta fel a 127. Zsoltárt. „Ha az Úr nem építi […]...

MABIM Országos Baptista Ifjúsági Nagytábor 2024. – Élménybeszámoló

Idén újra megrendezésre kerülhetett a MABIM Országos Baptista Ifjúsági Nagytábor 2024. július 15 és 21 között. Az ország minden szegletéből érkeztek fiatalok, hogy egy teljes héten át tudják egy közösségként megtapasztalni Istent és az ő szeretetét. A tanításokon a dicsőítésben és a kiscsoportos alkalmakon keresztül mindenki tudott valamit elvinni innen magával. Valamit, ami segít neki […]...

Hurrá, nyaralunk!

Már javában elkezdődött az augusztus, ami Magyarországon is egyre inkább az a hónap kezd lenni, amikor mindenki szabadságra megy, akár önként, akár kötelezően. Kilépünk a megszokott életünkből és valami teljesen mást akarunk csinálni feltöltődésképpen. Talán nem vagyok egyedül abban, hogy az átállás nálam jár némi feszültséggel, fejfájással is. Kell egy kis idő, mire tényleg ki […]...

Alkotó tábor az Offline Pontban

2024. július 15-19-ig További információ a Facebook eseményben: https://www.facebook.com/events/446946441429693...

Rádiós istentisztelet 2024.06.23.

ÉLŐ baptista istentisztelet-közvetítést hallhatunk a Kossuth Rádióban Szegedről! Osszuk meg másokkal is!...

Fehérben

Kerületi Családi Nap, Vadkerti-tó Strand, 2024. június 8. Ragyogó napfényben a tó fölött fehér fátyolként a reggeli pára lebeg. Soltvadkert határában a Vadkerti-tó körüli kempingben autók kanyarodnak be a kapun, emberek gyülekeznek, a fákon a levelek csillognak az éjszakai esőtől. Piknik-hangulat, de valami ünnepi érzés is leng a táborban. Egy mobil pódiumon álló énekkar felől […]...

„Szintlépés!” angol tábor – Szeged, 2024. július 8-12.

Gyere és légy te is részese az idei „The Original –Szintlépés!” napközis tábornak! Szeretnéd fejleszteni az angol tudásod? Esetleg kedved leled a művészetek sokszínűségében? Önvédelmi és túlélési praktikákat szeretnél elsajátítani? Nagyon reméljük, hogy a válaszod igen, mert akkor ez a tábor pont neked lett kitalálva! Gyere és hozd magaddal barátaidat! Minőségi foglalkozások, sok-sok játék és […]...

“Engedjétek hozzám jönni a kisgyermekeket…”

Gyermekszolgálat a Szegedi Baptista Gyülekezetben 2024 Történeti áttekintés A baptista egyházban régi hagyománya van a vasárnapi iskolának vagy bibliakörnek. Gyermek bibliakör azért, hogy ne iskoláról szóljon, hanem tudatosan egy másmilyen alkalom, amikor a Bibliáról tanulnak a gyerekek. Igazából ez a vasárnapi istentisztelet ideje alatt tartott gyermekeknek szóló istentisztelet.  A gyermektanítók csoportja minden tanév elején elkészít […]...

Pünkösd

„Amikor pedig eljött a pünkösd napja, és mindnyájan együtt voltak ugyanazon a helyen, hirtelen hatalmas szélrohamhoz hasonló zúgás támadt az égből, amely betöltötte az egész házat, ahol ültek. Majd valami lángnyelvek jelentek meg előttük, amelyek szétoszlottak, és leszálltak mindegyikükre. Mindnyájan megteltek Szentlélekkel, és különféle nyelveken kezdtek beszélni; úgy, ahogyan a Lélek adta nekik, hogy szóljanak. […]...

PÜNKÖSDI ISTENTISZTELETEK

Várunk minden érdeklődőt szeretettel!...

Szabadtéri dicsőítő alkalom PÜNKÖSDHÉTFŐN 18 órától az Erzsébet ligetben

Szeretettel várunk mindenkit Pünkösdhétfőn Újszegeden az Erzsébet ligetbe egy akusztikus dicsőítő estre, ahol egyszerűen megélve találkozhatunk a dicséretekben az Élő Istennel! Nem is lesz másra szükség, csak egy nyitott szívre és esetleg egy plédre.Gyere és légy részese felekezettől függetlenül ennek a nagyszerű alkalomnak! ...

Gondolatok az anyaságról Anyák napja közeledtével

Sokféleképpen gondolkodnak az emberek az anyaságról. Csak a két végletet említve, vannak, akik szerint a legnemesebb dolog és minden vágyuk az átélése és  vannak, akik tartanak tőle, inkább tologatják a témát és az állapotot egyaránt. Egy dolog talán biztos az anyasággal kapcsolatban; az, hogy a téma megkerülhetetlen, amíg a földön ember születik. Az összes ember, […]...

Talpra, magyar! SZEBIN 2024. – Élménybeszámoló

Újra megrendezésre kerülhetett a több éves múltra visszatekintő SZEBIN, vagyis a Szegedi Baptista Ifjúsági Napok, hagyomány szerint a Dugonics András Piarista Gimnáziumban Talpra magyar! címmel. A háromnapos konferencián szó esett a függőségekről, Ezékiel próféta látomása kapcsán a hitéletről, hitre jutásról és a lét értelméről. Révész Dániel, Kondor Marcell, Mészáros Sámuel és Balogh Barnabás tanításain keresztül […]...

HÚSVÉTI ISTENTISZTELETEK

Várunk mindenkit szeretettel! NAGYCSÜTÖRTÖK 18:00 NAGYPÉNTEK 17:00 HÚSVÉTVASÁRNAP 10:00 HÚSVÉTHÉTFŐ 10:00...

Valóság vagy illúzió?

François Boudreau, kanadai lelkipásztor és illúzionista „Áttörés” című látványos előadása Szegeden Valóság vagy illúzió? Ez a kérdés gyakran motoszkál bennünk, amikor a természetfelettiről, Bibliáról, Istenről hallunk.A világ sokszínűségében nehéz megtalálni az Igazságot, és megkülönböztetni attól, ami csak szemfényvesztés. Miben higgyünk, kinek higgyünk? Égetőbb a bizonytalanság, mint valaha…Most hívunk Téged egy estére, ahol ezekre a kérdésekre […]...

Talpra, magyar! – SZEBIN 2024. március 15-17.

Kedves Fiatalok! Kedves Érdeklődők! A Szegedi Baptista Ifjúság 2024. március 15-17. között rendezi meg a Szegedi Baptista Ifjúsági Napokat a Piarista Gimnáziumban. Az előadók Révész Dániel, Fóris Tamás és Sipos Márk lesznek. További részletek a facebook esemény hírfolyamán érhetők el, a regisztrációs felület pedig ide kattintva érhető el. Promo videó: VÁRUNK MINDENKIT NAGY SZERETETTEL! SZBI...

Ébredés Konferencia 2024.01.27. – Beszámoló

“Minden féltve őrzött dolognál jobban óvd szívedet, mert onnan indul ki az élet!” /Példabeszédek 4:23/ Ott álltam több száz emberrel együtt a 2024-es Ébredés konferencián Isten jelenlétében, s énekeltük: “Méltó nagy neved, minden név felett, a szívünk áld, mily nagy vagy, Urunk!”. Zengett a dicsőítés, és Isten békessége lassan átjárt minden bennem lévő aggodalom, kétség […]...

Meghallgatlak

Egy felkérésnek teszek eleget, hogy mutassam be, mi is ez a szolgálat. Emberek, amikor felkeresik a Meghallgatlak oldalát, általában azt kérdezik: “Megtudhatnék róla többet?” “Természetesen.”- válaszolom. “Ez egy minden korosztály számára létrehozott ingyenes lelkigondozási lehetőség Messenger,  Skype alkalmazásban és a +36-20-332-8920-as telefonszámon.” Azután megkérdezik még: “Milyen témában lehet hozzátok fordulni?” “Bármilyen témában.” “És mennyi ideig?” […]...

Gospel karácsony 2023 – Élménybeszámoló

Dicsérjétek kürtzengéssel, dicsérjétek lanttal és hárfával! Dicsérjétek dobbal, körtáncot járva, dicsérjétek citerával fuvolával! Dicsérjétek csengő cintányérral, dicsérjétek zengő cintányérral! Minden lélek dicsérje az Urat! Dicsérjétek az Urat! Zsoltárok 150:3-6 Csodálatos alkalomra készülhetett 2023 év végén a Szegedi Ökumenikus Gospel kórus. Emlékeim szerint, egy szerdai próbán, kórusvezetőnk, Baloghné Kovács Magdolna, azzal a hírrel lepett meg minket, […]...

Karácsony: Deus ex machina?

avagy Isten a gépből? A Wikipédia szerint a Deus ex machina (latin: szó szerint „Isten a gépből”) a történetek egy jellemző eleme, egy meglepő, nem várt esemény, amely hirtelen teljesen megold egy addig megoldhatatlannak vélt bonyodalmat. Általában isteni beavatkozás. Az ókori görög drámákban gyakran előfordul, hogy a cselekmény oly kilátástalanná válik, hogy csak egy csoda vagy isteni közbeavatkozás […]...

Várjuk a karácsonyt!

A karácsony közeledtével a világ felélénkül. Mindenhol aranyos mackókat, hóembereket és hópelyheket láthatunk a boltok kirakataiban az áruházakban árucikként vagy díszítésként. Olyan különlegesek ezek a várakozással teli téli napok. Amikor tudjuk, hogy nem kell majd dolgozni, iskolába menni, szenteste pedig együtt lehet a család. Az utcák esténként fényárban úsznak és embertömeg hömpölyög a késő esti […]...

A „Szeresd Nagyon Istent” és én

Februárt írtunk, és én pár hónappal korábban érkeztem haza egy fél éves külföldi ösztöndíjprogramról, amelyet Franciaországban töltöttem. Az ösztöndíjat, a külföldi nagyváros pezsgését nagyon élveztem, és talán emiatt volt olyan fájdalmas utána visszazuhanni a téli semmibe. A szakom tanrendi szigora miatt tudtam, csak szeptemberben térhetek vissza az egyetemre, munkát pedig egyelőre még nem találtam a […]...

„Halál, hol a te diadalod? Halál, hol a te fullánkod?”

Ne féljünk a haláltól! Jézus Krisztus legyőzte már!...

A legfontosabb hálaok: Isten szabadítása

A 2023. október 8-án tartott délelőtti hálaadó istentisztelet összefoglalása (https://www.youtube.com/watch?v=Z86mF7Su3ts) Merényi Zoltán gyulai baptista lelkipásztor a 107. Zsoltár első 32 versét olvasta fel a délelőtti hálaadó istentisztelet alapigéjeként. „Adjatok hálát az Úrnak, mert jó, mert örökké tart szeretete!”- kezdődik a Zsoltár. Különböző élethelyzetekből érkeztünk a hálaadónapra, de fontos lenne, hogy mindannyian eljussunk arra a pontra, […]...

ÖSSZEFOGLALÓ a „Láss bele!” angol tini táborról

„Hálás a szívünk, hogy egy immár több, mint két hónapja véget ért tábornak mind a mi napig nyoma van a közösségünkön!” Július 20-a és 24-e között megrendezésre került gyülekezetünkben a „Láss bele!” angol tábor.A gyerekek játékokon, közös bibliaolvasáson, vidám vagy akár komolyabb beszélgetéseken és egyéb programokon keresztül ismerkedhettek meg az Úr Jézussal. A résztvevő gyerekek […]...

HÁLAADÓ ISTENTISZTELET

Mindenkit szeretettel várunk 2023. október 8-án vasárnap 10 és 17 órakor tartandó hálaadó istentiszteletünkre! Vendég igehirdető délelőtt Merényi Zoltán, a gyulai baptista gyülekezet lelkipásztora lesz, akit a gyülekezet tagjai is elkísérnek....

„Láss bele!” – angol tini tábor

Gyere és légy te is részese az idei „Part of the Plan – Láss bele!” napközis tábornak!Szeretnéd fejleszteni az angol tudásod? Esetleg szeretsz alkotni és új technikákat megismerni, melyek az alkotásban segítenek? Akár a fotózásban lelsz örömet és e téren szeretnél fejlődni, vagy csak kipróbálni magad? Nagyon reméljük a válaszod igen, mert akkor ez a […]...

Randinap visszajelzések

Január óta már számos Randinap valósult meg az Erasmus + Program által támogatott Sweet Harmony Projekt keretein belül Szegeden és Nagyváradon is. Minden ilyen alkalom végén megkérdezzük a résztvevő párokat, mit visznek magukkal haza, milyen tapasztalatokat gyűjtöttek a nap során, ezek közül válogattunk ki néhányat. A visszajelzések egy része arról szól, hogy a randevú képzés […]...

Sweet Harmony a SZEBIN-en

Gyülekezetünk ifjúsága 2023. március 31. és április 2. között rendezte meg az idei Szegedi Baptista Ifjúsági Napokat. A rendezvény egyik szombat délutáni szemináriumára felkérték a Sweet Harmony Projekt két résztvevőjét, Krizsán Dávidot és feleségét, Krizsánné Hajas Krisztinát, hogy osszák meg az érdeklődőkkel a projekt tanulságait személyes tapasztalatokkal kiegészítve. A jelen lévő fiatalok a visszajelzéseik alapján […]...

Randinapok Szegeden

Nagy érdeklődés mellett kezdődtek meg a Sweet Harmony projekt keretében egynapos randevú képzéseink. Mind Szegeden, mind Nagyváradon nagyon sok jelentkezés érkezett be az általunk elérhetővé tett online jelentkezési lapon, illetve személyesen is sokan érdeklődnek a képzések iránt. Jelenleg májusig tudjuk finanszírozni ezek megvalósítását az Erasmus + Program támogatásából, de keressük a módját, hogy a későbbiekben […]...

talalkozo szeged

Találkozó a szegedi résztvevőkkel

Január 5-én találkozott a Sweet Harmony Projekt szegedi csapata. A képzésen részt vevők közül egyes párok egy kutatási tevékenységben, mások egynapos Randevú Napok megtartásában fognak részt venni, ezek lebonyolításáról történtek egyeztetések. Mindkét csoport motivált abban, hogy a tevékenységüket a legjobb tudásuk szerint hajtsák végre, és az általuk megszólított személyek is hozzájuk hasonlóan épülhessenek a projekt […]...

Sweet Harmony Projekt

Nagyváradi képzés 2022. 12. 1-4.

Sikeresen megvalósult a Sweet Harmony projekt első képzése Nagyváradon. A toborzás során kiválasztott leginkább motivált jelentkezők rengeteget tanultak többek között a párkapcsolatok működéséről, a konfliktushelyzetek kezeléséről és elkerüléséről, valamint a szeretetnyelvről. Képzőink kiváló segédanyagokat készítettek, amelyek nagy segítséget fognak nyújtani a későbbiekben a résztvevők számára az általuk februártól megvalósításra kerülő kutatási tevékenység és „randevú képzések” magas […]...

Ifjúsági alkalom

A korlátozások enyhülése ifjúságunk programjainak is végre valahára kedvezett: az első nyilvános alkalmat május 11-én tartottuk, majd május 18-án ismét találkoztunk, ezúttal egy társasjátékest keretein belül. A játékok mellett végre alkalmunk nyílt a várva várt személyes beszélgetésekre és imára is. Az alkalmat egy közös áhítattal kezdtük, melynek során Kocsi-Nagy Kende emlékeztetett arra, hogy ha nem […]...

Gospel

A Szegedi Ökumenikus Gospel Kórusnak 10 éven keresztül lehettem a tagja. Abban az évben adtam át a szívemet az Úr Jézusnak amikor a gospel kórusba is csatlakoztam és számomra nagyon meghatározóak voltak ezek az évek, próbák és legfőképp ez a közösség. Mindig is szerettem énekelni és a kóruséneklést is élveztem, de ez a kórus más […]...